2010. december 14., kedd

Harmadik forrás - Social networking?

Mivel négy fős csoportunk témája a social networking, természetesen nem feledkezhetünk meg fogalmának definiálásáról sem.

A téma bemutatásához ismét a wikipédiát - bár most a magyart - hívom segítségül. Az elkövetkezőkben tehát a social networkinget, mint fogalmat járom körül, majd röviden összefoglalom a közösségi hálók történetét.

Forrás

Cím: Ismertségi hálózat
Szerző: nem ismert
Megjelenés helye: (magyar) Wikipédia
Megjelenés ideje: 2010. augusztus 1. (utolsó módosítás)
Elérés: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ismerets%C3%A9gi_h%C3%A1l%C3%B3zat

Na de mi is a social networking? - A téma rövid összefoglalása

A social networking magyarra lefordítva közösségi vagy ismeretségi hálót jelent. Tágabb értelemben a személyek, vagy szervezetek személyes interakcióit, kapcsolatait jelöli; ezek a kapcsolatok közösségi struktúrát alkotnak. A szociológia, antropológia és a szociálpszichológia kiemelten foglalkozik a jelenséggel; (kis kiegészítés a témához: valamint Dr. Gulyás László az ELTE TTK-n zajló A hálózatok világában c. kurzusából  megtudtam, hogy a hálózattudomány szintén foglalkozik az ilyenfajta társas interakciókkal - bár itt nem csak az emberi társadalmakról esik szó).

Napjainkban, az internet korában, a közösségi hálózat fogalmát jellemzően az internetes kapcsolatépítés, az internetes közösségi hálók kapcsán használjuk. Ezek a közösségi hálózatok néhány év alatt az internet egyik legnépszerűbb területévé váltak. Az emberek így tarthatják fenn kapcsolataikat ügyfeleikkel, barátaikkal, egyéb ismerőseikkel. Ily módon lehetőségünk van üzenetküldésre, keresésre, adatok, információk megosztására, ismerősök felkutatására.

És most egy kis történelem következik...

A közösségi hálók történetét két nagy korszakra oszthatjuk fel. Az első internetes közösségi oldal a  Classmates.com 1995-ös feltűnésétől egészen 2001-ig a közösségi oldalak kizárólag az ismerősök tárolására voltak alkalmasak. Ebben az időben - a már említett amerikai Classmates.com-on kívül - jelent meg a két másik amerikai közösségi oldal, a SixDegrees.com (1997) és az Epinions (1999); majd nem sokkal ezután feltűntek a közösségi oldalak európai képviselői is - ez colt Cao.com, a Dooyoo és a ToLuna.

2001-től óriási fejlődésbe kezdtek a közösségi oldalak: az ismerősgyűjtésen túl innentől már lehetőség nyílt a fórumozásra, levelezésre, képek feltöltésére és blogolásra; vagyis az ismerősökkel bárki bármit megoszthat. 2005-ben már 200 közösségi hálózatot számláltak. Ekkor a MySpace volt a legnépszerűbb közösségi oldal. Ebben az időben indult útjára a Google saját közösségi oldala az Orkut is.

Magyarországon az első közösségi hálózat a wiw - később iwiw - volt. 2006-ban jelent meg hazánkban a MyVIP, majd később a Barátikör.hu, és a Milgram.hu, végül 2009-bn a MyBarát.

A közösségi oldalak nagy része meghívással működik. A regisztrációt követően a tagok "saját adatlapot (profilt) készíthetnek, amelyen a magukról bizonyos információkat oszthatnak meg (például elvégezett iskolái, munkahelyei vagy elérhetősége), tagjai lehetnek kisebb közösségeknek (kluboknak), írhatnak blogot, képalbumokat készíthetnek és apróhirdetéseket adhatnak fel" (http://hu.wikipedia.org/wiki/Ismeretségi_hálózat). A baráti kapcsolatokon túl a közösségi oldalak remek lehetőséget nyújtanak üzleti kapcsolatok építésére is.

A közösségi oldalak többsége nyilvános, de vannak különféle nem nyilvános, céges közösségi oldalak is; ezeknek célja a dolgozók adatainak rendszerezése.

Indoklás

Ez a cikk elsőre ugyan elég rövidnek tűnhet, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy lényegre törő. Nincs benne sem több, sem kevesebb, mint amit feltétlenül tudnunk kell a téma ezen részéről. A legfontosabb közösségi oldalak történetét és részletes leírását a csoport másik három tagja fogja ismertetni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése