2010. november 14., vasárnap

Első forrás - Hat lépés távolság

Ha közösségi hálózatokról beszélünk, akkor mindenképp meg kell említenünk a social networkinget megalapozó tudományos elméleteket is. A hat lépés távolság (Six degrees of separation) és a kis világ elmélet egyaránt a(z emberi) szociális hálózatokkal foglalkozik.

Ezt a témát a legjobban az angol wikipédia egyik szócikke boncolgatja.

Forrás

Cím: Six degrees of separation
Szerző: nem ismert
Megjelenés helye: (angol) Wikipédia
Megjelenés ideje: 2010. november 12. (utolsó módosítás)
Elérés: http://en.wikipedia.org/wiki/Six_degrees_of_separation

A téma rövid összefoglalása

A hat lépés távolság lényege, hogy a Földön bárki bárkivel viszonylag kevés ismerősön (ismeretségi lánc) keresztül kapcsolatba léphet; a két végpont között maximálisan öt elem helyezkedik el.

Hat lépés távolság (Six degrees of separation)

Érdekesség, hogy az elméletet legelőször Karinthy 1929-ben megjelent Láncszemek című novellájában fogalmazta meg, tehát sokkal hamarabb, minthogy bárki is komolyabban vizsgálni kezdte volna ezt a jelenséget.

Később Stanley Milgram szociálpszichológus kezdett el foglalkozni az ismertségi láncok viselkedésével; ennek igazolására írta le egy kísérlet segítségével a "kis világ" jelenséget.

Stanley Milgram (1933.08.15. – 1984.12.20.) szociálpszichológus

Milgram véletlenszerűen kiválasztott Nebraska és Kansas állambeli személyeket, s megkérte őket arra, hogy küldjenek el egy levelet egy olyan Massachusetts államban élő ismeretlennek, akiről feltételezik, hogy ismeri a Milgram által megnevezett célszemélyt. Az egyik államból 60, míg a másikból 160 levelet postáztak ki. A 60 levélből mindössze 3 érte el célját 8 embert érintve, míg a 160 levél útja sikeresebbnek bizonyult. 44 levél ért célba, itt összesen 2-10 lépésnyi távolság volt megfigyelhető.

Az elméletek mellett a szócikk kitér a közösségi oldalak kialakulásának kezdeteire és a manapság népszerű szociális hálókra egyaránt.

Indoklás

A cikk remekül összefoglalja mindazt, amit alapszinten érdemes tudni a hat lépés távolságról, a kis világ elméletről, és a közösségi oldalak kialakulásáról. Sehol máshol nem találkoztam hasonlóan összeszedett, a témával foglalkozó írással.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése